Ünnepeltek Bélafalván és Kézdiszentkereszten

Nem kellene ma is összefogni?

A bélafalvi rendezvény Bögözi László helyi RMDSZ-elnök beszédével kezdődött

 Március 15-én reggel több mint kétszázan gyűltek össze Bélafalván, a Tuzson János nevét viselő iskola előtt, hogy még a kézdivásárhelyi felvonulás előtt megemlékezzenek a hőseikre, 1848-ra, a magyarság ünnepére.

A helybeliek mellett a község vezetősége és a lesenceistvándi vendégek is fejet hajtottak a márciusi ifjak emléke előtt. Jelen volt a Boldizsár Béla által vezetett Tuzson János hagyományőrző csapat, akik mellett nográdsipeki tüzérek álltak. A Tóth Csaba polgármester által vezetett, Veszprém megyei, Balaton-melléki lesenceistvándiak öttagú küldöttsége nem csak ünnepelni érkezett, hanem a kapcsolatteremtés szándékával jöttek, hogy testvértelepülési szerződést kössenek a borvízéről híres székelyföldi községgel. A rendezvény Bögözi László bélafalvi RMDSZ-elnök beszédével kezdődött.

„A múlt a jövőnek a tükre, hangzott el Kossuth Lajos ajkáról. Ha azt a kérdést tennénk fel, hogy melyik a magyarság legnagyobb ünnepe, többségünk azt a választ adná, hogy március 15-e. Ezt az ünnepet minden magyar magáénak vallja, és méltán büszke rá, hiszen 1848. március 15-én példaértékűen cselekedtek a márciusi ifjak, mikor szabadságukért szembeszálltak az elnyomó hatalommal. A szabadságot nem egy arctalan tömeg vívta ki, hanem olyan egyének, kiknek neveit örökre emlékezetünkbe véstük. Ők azok, akik tenni tudnak és tenni is akartak. Személyük teremtette meg a szabadságot, de ehhez még szükség volt egy erőre, amit úgy hívnak: összefogás” – fogalmazott Bögözi, aki szerint a március ifjak akaratát összekovácsolta, erejüket megsokszorozta az összefogás, mert tudták, közösen nagy dolgokra képesek.

 Az RMDSZ-elnök után Páll Endre polgármester szólt a jelenlevőkhöz, köszöntve az anyaországi vendégeket, akik ezer kilométerről érkeztek Bélafalvára, illetve Kézdiszentkeresztre.

– A nemzet összetartozásának tudata 1848. óta a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrásunk. Március 15-e a szabadságról és a hazaszeretetről szól. A hazaszeretet ma különösen időszerű, és ha ez él bennük, akkor összefogásra késztet minket. Az itt élőemberek számára éppoly fontos volt a függetlenség és a szabadság kiharcolása, ahogyan valamennyi honfitársunknak a Kárpát-medencében. Nagy tanulság, hogy széles összefogással sikerült a történelmi távlatból már látható sikert elérni. Tán nem kellene ma is jobban összefogni?” – tette fel a kérdést a polgármester, aki szerint a kirekesztés ellenségeket szülhet, de az összefogás és az megegyezés, a közösség legyőzhetetlen erő. Legyünk büszkék magyarságunkra, hazaszeretetünkre és azokra, akik szembeszálltak az elnyomással – hangsúlyozta a község elöljárója.

 A bélafalvi ünnepség folytatásában felléptek a helyi Tuzson János-iskola tanulói és óvodásai, az apróságok vastapsot arattak a nézőktől, büszke szülők és nagyszülők hallgatták végig a gyerekek által bemutatott, ’48-as vonatkozású előadást. A folytatásban a Tisztás Néptáncegyüttes tagjai léptek „színpadra”, pontosabban az úton adtak elő pár táncot, majd a jelenlevők megkoszorúzták a világháborús hősök emlékművét és az iskola homlokzatán lévő Tuzson János-domborművet, miközben a nemzeti imáink csendültek fel. Ezután a jelenlevők Polyán felé indultak, majd az ottaniakhoz társulva, lóháton és szekerekkel vonultak be Kézdivásárhelyre. Kézdiszentkereszten délután, a római katolikus templom szomszédságában levő Hősök emlékművénél tartották a március 15-ei megemlékezést, ahol ünnepi beszédek hangzottak el, és közreműködtek a helyi Trefán Leonárd-iskola diákjai.

Tuzson János, a bélafalvi hős

 Kisbirtokos nemesi család sarja, Bélafalván született 1825. augusztus 25-én. A kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetben végzett, és 1842-től mint hadfit a 15. határőrezredhez osztották be. 1848-ban címzetes őrmesterként szolgált ezredében. 1848 tavaszán a II. székely gyalogezrednél teljesített katonai szolgálatot. Október 18-án hadnaggyá léptették elő. 1849. január 17-én Gálfalvánál harcolt, ahol Bem vezetése alatt súlyos vereséget mértek Puchner altábornagy császári seregeire, majd 21-én Nagyszeben ostromában vett részt. 1849 kora tavaszán zászlóaljával visszatért Háromszékre, és a 86. honvédzászlóalj megalakításával bízták meg. Június 15-én Bem tábornok Tuzson Jánost őrnaggyá léptette elő. Július 2-án Tuzson János a 86. zászlóalj parancsnokaként harcolt abban a kökösi csatában, amelyben hősi halált halt Gábor Áron és a 85. honvédzászlóalj parancsnoka, Mara Gábor honvéd őrnagy.

 1897 augusztus 8-án Koós Ferenc a Nyergestetőn felállított honvédemlékmű leleplezésnél mondott beszédében, méltatva Tuzson János hőstetteit, kiemelte, hogy a kökösi és sepsiszentgyörgyi csatákban négyszáz emberre csappant zászlóalja. Mielőtt Moldvába indult volna, Bem parancsára különítményét a 79. zászlóaljból, a 27. zászlóalj két századából, két szakasz utászból és két század lovasból egészítette ki. Tuzson csapatával a határszélig vonult előre, és a Rákóczi-sáncon túl, Sósmezőnél várta be Bem altábornagyot. Sósmezőnél már összetűzésbe kerültek a kozák előőrsökkel. Július 30-án kénytelen volt kivonulni Moldvából. Időközben az ellenség megszállta Háromszéket. Tuzson kis csapatával Bereckből Kézdiszentkereszt felé tartott, azzal a céllal, hogy a Kászonokon keresztül Csík felé vonulhasson. A Kászonújfaluból előrenyomuló oroszok és az utánuk jövő Clam-Gallas tábornok seregei elől egy heves csata után visszavonult, július 31-én a Nyergestetőn foglalt erődített állást, és délután öt órától késő estig, másnap pedig kora hajnaltól 11 óráig védte állásait. Kétszáz emberrel szembeszállt a tízszeres túlerővel.

 Azért, hogy seregét megmentse a teljes pusztulástól, feladta állásait, és Tusnád irányába visszavonult. Seregének egy része a Nyergestetőn, sokuk pedig Szénásmezőn pusztult el. 1897. augusztus 8-án díszmeghívottként jelen volt a nyerges-tetői emlékmű avató ünnepségén. Tuzson János 1904. január 2-án halt meg 79 évesen, sírja a sepsiszentgyörgyi római katolikus temetőben található.




Creative Web Solutions
All Rights Reserved

 

Partnerünk: erdely.ma